Top Ad unit 728 × 90

randomposts

Vatikán: az emberiségnek világbank és világkormány kell

Az első és második világháború kirobbantásának célja a bolygó ”Új Világrend”-jének (New World Order) felépítése volt. Több okból kifolyólag, és itt külön alá kell húzni Oroszország szerepét, akkor ez nem sikerült. De ez nem jelenti azt, hogy a Nyugat tervének hangadói nem próbálják meg újra életre kelteni azt. A jelenlegi globális válság csak megerősítette ezt. A világban napjainkban zajló események alapvető célja az, hogy alapjaiban rendítsék meg a régi világrendet és ”újratöltsék a mátrixot”. És mint mindig, egy új világrend a világháború tégelyében születik.
A Nyugat 2001-ben kezdte el a háborút a szétdarabolt iszlám világ ellen, amit a részlegesen demokratikus alapú világi rendszerek szintjéről az újközépkorba taszítanak. Az országokat feldarabolják, az embereket pedig vallási, etnikai, területi, törzsi kritériumok alapján konszolidálják. Az a kép, hogy milyen lesz ezeknek az országoknak a jövője, itt van a szemünk előtt - Szomália, Irak és most Líbia.
Az iszlám világ ”modernizálása” után következnek a volt szovjet köztársaságok, különösen a dél-kaukázusiak és közép-ázsiaiak, majd Ukrajna és Fehéroroszország. Ugyanakkor a csapást a nagy civilizált államok - Oroszország, India és Kína – sem kerülhetik el. Mindegyiket fel kell darabolni olyan részekre, amelyeket aztán tovább kell darabolni, osztani, míg végül ez átvezet az új világrendbe.

Ennek a rendnek a formáit folyamatosan látjuk a nyugati filmekben, amelyek átprogramozzák az embereket, hogy megkönnyítsék ezt a folyamatot. Ez igazi technofasizmus. Az új világ házigazdái, akiknek a tulajdonában multinacionális társaságok és bankok, magán hadseregek vannak, rendelkeznek majd hozzáféréssel a legújabb biotechnológiai eljárásokhoz, amelyek hosszú életűvé és félistenné teszik őket. Az egyszerű embereket korlátozni fogják jogaikban, számuk csökkenni fog (talán még radikálisan is). A legtöbb ember számára az oktatási rendszert jelentősen leegyszerűsítik (a volt Szovjetunió és a Nyugat országaiban ez már folyamatban van). Sok szempontból ez a világ a Tormans bolygó társadalmára fog emlékeztetni, amelyet Ivan Antonovics Jefremov írt le kitűnő társadalmi-filozófiai sci-fi regényében, a ”Bika órá”-jában.
A nyugati világ néhány központja (az irányítás központjai) erről már gyakorlatilag nyíltan beszél. Így a Vatikán, Oroszország ősi ellensége, a Világbank és a ”világkormány” intézményeinek létrehozására szólított fel.
A Szentszék tanulmányozta a globális pénzügyi válság problémáit és annak érdekében, hogy elkerüljék a további világgazdasági válságokat, a globális pénzügyi rendszer reformját és egy központi világbank létrehozását javasolta. A Vatikán szerint a nemzeti intézmények nem tudnak megbirkózni a válsággal.
Ezt az információt az a nyilvánosságra került dokumentum tartalmazza, amelynek célja a ”Pápai Tanács az igazságért és a békéért” előkészítése volt. A katolikus püspökök úgy vélik, hogy a világnak meg kell határoznia a koordináció és az ellenőrzés hatékony módszereit. És ne gondoljuk, hogy ez egy erőtlen felszólítás. A Vatikán – a nyugati világ egyik legfontosabb hatalmi központja, ráadásul a legrégebbi és legtapasztaltabb. Több mint 1,1 milliárd ember felett van hatalma és befolyása. Ráadásul a ”globális központi bank”-nak hatalmas befolyása lenne a világra (valójában egy új Szövetségi Tartalék Rendszer - Federal Reserve System, csak a világ egészére). Nem csoda, hogy terjed a neten a Mayer Amschel Rothschildnak tulajdonított kifejezés: ”Adják nekem egy nemzet pénz kibocsátását és a pénzforgalma feletti uralmat, és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit.", amely Gertrude Margaret Coogan ”Pénzcsinálók” (”Money creators”) című, 1935-ben az Egyesült Államokban kiadott könyvében jelent meg.
Az egész világ pénzügyeinek irányítása akkora hatalmat biztosít, hogy attól már nincs messze az emberek teljes ellenőrzése. Fontos továbbá, hogy a Vatikán véleménye szerint a változások jellege nem csak pénzügyi-gazdasági, hanem elsősorban politikai kell legyen. Létre kell hozni az állami intézményeket, amelyek garantálják a közösen meghozott döntések összehangoltságát és egységét. Már nagyon közel van ”világkormány”.
Ezen túlmenően a katolikus egyház Igazságosság és Béke Tanácsa hangsúlyozta, hogy a világ országait fenyegető veszély egyre több emberben kelt szörnyű hangulatot. Az egész világot érintő nagyszámú tiltakozás fő oka a pénzügyi és gazdasági instabilitás.
Meg kell jegyezni, hogy a Vatikán nincs egyedül ezekkel a felhívásokkal, így például nemrég az egyik leghíresebb pénzügyi spekuláns és milliárdos, Soros György kérte az egyesült eurózónát egységes pénzügyi adópolitika létrehozására. Véleménye szerint e nélkül az egységes valutaövezet (euro) nem létezhet tovább. Soros felszólított az európai együttes adóssági kötelezettségek összeállítására is. Ez segít az Európai Unió adóssággal kapcsolatos problémáinak megoldásában. Berlin és Párizs negatívan reagált erre az ötletre, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy úgy vélte, hogy ez a lépés a monetáris unió összes adósságterhének Németországra és Franciaországra (az EU legerősebb gazdaságaira) történő ráterheléséhez vezet.


Forrás: Alekszandr Szamszonov - Topwar.ru

Vatikán: az emberiségnek világbank és világkormány kell Reviewed by envagyokapeterproba on 6:44 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.