Top Ad unit 728 × 90

randomposts

George Bush nem bánja a kémkedést

Az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke, George W. Bush megvédte a felügyeleti szerveket az NSA és a PRISM kapcsán kirobbant botrányt illetőleg. Szerinte minderre nagy szükség van, méghozzá a terrorizmus elleni küzdelem miatt. 
Bush egy interjúban elmondta, hogy szerinte szükség van egy egyensúlyra a nagyfokú biztonság és az adatvédelem között. Ez meg is van, tette hozzá. A PRISM programról azt mondta a volt elnök, hogy fontos feladata van, méghozzá az, hogy megvédje az országukat. Az egyik dolog, amit még biztosnak gondol a programról az, hogy a civilek jogait teljes mértékben biztosította. George Bush persze nem félt a titkokat kiszivárogtató Edward Snowdenről sem beszélni. Szerinte is kárt tett Amerikának, Obama viszont majd foglalkozik az ügyével. Amikor arról kérdezték, árulónak tartja-e Snowdent, azt válaszolta, hogy kárt tett az ország biztonságában.
A volt elnök hozzátette még, hogy az ő saját döntéseit a történelemnek kell majd megítélnie, azonban az objektív véleményekhez még idő kell. Őt egyébként semmi nem zavarja, ugyanis mindent határozott meggyőződéssel tett.

MEGJEGYZÉS: az emberek elalszanak...mármint lelkileg.... Nem tudom, talán nagyobb balhét csapna a világ, ha nem a számítógépek világában történne mindez. Vagyis minden amit elolvasol, leírsz, mondasz, fényképezel, videozol először egy melletted élő ügynöknek kellene lefénymásolni és rögzíteni,aki folyamatosan küldené az anyagot a titkosszolgálati raktárba. Ugye így már kicsit feltűnőbb lenne a szabadság korlátozása. De így "észrevétlen", hogy nem fizikailag állnak mellettünk már nem olyan "zavaró". De a lényeg nem változik! Sőt, a mai módszerek annyiból alattomosabbak, hogy az emberek szabadabbnak érzik magukat és közlékenyebbek, hiába tudják, hogy létezik az NSA - nem érzékelik folyamatosan. Önként és dalolva teregetik ki életük legintimebb dolgait. (Ami egy szép napon, váratlanul visszaüthet majd.)



George Bush nem bánja a kémkedést Reviewed by envagyokapeterproba on 13:12 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.