Top Ad unit 728 × 90

randomposts

A texasi iskola kénytelen leállítani a diákok megcsippelését

Egy texasi iskola, amelyik korábban eltanácsoltaegyik gimnazista tanulóját, mert az vallásos meggyőződésére hivatkozva nem volt hajlandó aziskola által kötelezővé tett nyomkövető chipes igazolványt hordani a nyakában, úgy döntött, hogy felhagy a program használatával.
„A döntés bizonyítja, hogy van remény a változásra, amennyiben az amerikaiak tartják magukat a meggyőződésükhöz és hallatják a hangjukat”
 - nyilatkozta a 15 éves keresztény lány, Andrea Hernandez védelmét ellátó Rutherford Intézet. John W. Whitehead alkotmányjogász, a Rutherford Intézet elnöke, az Andrea részvételével tartott egyik tüntetés során elmondta, hogy „az emberek leginkább úgy bizonyosodhatnak meg arról, hogy a kormány meghallja őket, ha nem adják fel, ha soha nem hátrálnak meg és akkor sem maradnak csöndben, ha a helyzet reménytelennek tűnik.”

A program segítségével az iskola vezetése folyamatosan nyomon követhette a diákok mozgását az iskola területén.

Az iskola tisztségviselőinek elmondása szerint a Diák Lokációs Projekt néven futó programot részben az alacsony részvételi arány, a negatív publicitás és a Rutherford Intézet által indított per miatt állították le.

Andrea a John Jay középiskola mérnöki szakának tanulója volt, amikor vallási meggyőződésére hivatkozva ellenezni kezdte a nyomkövető chipek használatát. Az iskola januárban eltanácsolta.


Andrea és édesapja elmondták, hogy szerintük ezek a chipek a Jelenések könyvében leírt antikrisztusi jelnek tekinthetők (illetve annak előfutárai).

A Rutherford Intézet elmondása szerint arról még nem született megállapodás, hogy Andrea visszatérhet-e a John Jay középiskolába.

Az iskola képviselői nem kívántak nyilatkozni az ügyben.

A Northside Független Iskolakerület tavaly indította a nyomkövető chipes programot, hogy a hiányzások csökkentésével növeljék az iskola állami támogatását.

A program keretein belül a John Jay és Jones iskolák 4200 diákja volt köteles nyakában hordani az „okos igazolványokat”, amelyek a nyomkövető RFID chipet tartalmazták.

A tervek szerint a programot további 112 iskolára is kiterjesztették volna az iskolakerületben.

Andrea Hernandez elmondta, hogy a vallásszabadsággal összefüggő aggályok mellett az igazolványok komoly adatvédelmi kérdéseket is felvetettek.

Andrea eleinte semmilyen lehetőséget nem kapott a programból való kilépésre, illetve később olyan feltételekkel viselhetett volna chip nélküli igazolvány, ha megígéri, hogy nem kritizálja az eljárást, sőt kiáll mellette, és nem tesz említést a megállapodás részleteiről.

A bíróság végül az iskola javára döntött, azzal az indoklással, hogy Andrea ellenvetései nem vallási jellegűek.

John Whitehead azonban rámutatott, hogy a legfelsőbb bíróság kimondja, a kormány hivatalnokai nem kérdőjelezhetik meg az egyének vallási meggyőződését.

Az alábbi videóból kiderül, pontosan milyen chipeket használnak az iskolák a diákok nyomon követésére:

A texasi iskola kénytelen leállítani a diákok megcsippelését Reviewed by envagyokapeterproba on 13:24 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.