Top Ad unit 728 × 90

randomposts

BRICS 2014 - Avagy a nyugati gazdaság bukása

Megszokhattuk, hogy a magyar sajtó és televízió nem tájékoztat bennünket, akár olyan gazdasági sorsfordító kérdésekről, mint a nemrégiben megrendezett BRICS-konferencia (Brazília, Oroszország, India Kína és Dél-Afrika), ami egyenlő lesz egy földrengésszerű gazdasági változással. Brazíliában Fortaleza-ban került sor az eseményre, ahol aláírásra került egy 100 milliárd dolláros egyezmény, az IMF (International Monatery Found) ellensúlyozására. Hasonló horderejű megállapodásról beszélünk, mint annak idején Bretton Woods, ami jó időre bebetonozta a dollárt a nagyvilág gazdasági vérkeringésébe. A lényeg tehát nem más, mint hogy a további kölcsönök folyósítása nem dollárban történik, továbbá létrehoztak egy saját hitelminősítő szervezetet.

Az Egyesült Államok jókora profitot zsebelt be évről-évre a hitelek dollárban történő folyósításából, ennek úgy néz ki vége... Mivel a bankkartell módjára működő, magánkézben lévő FED (Federal Reserve System - Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere) az utóbbi időszakban kontrollálatlanul és fedezet nélkül állított elő értéktelen papírpénzt, miközben más országok pénzét költötte. Ezekből kifolyólag még nagyobb gazdasági tragédia eszkalálódhat abban az esetben, ha "kirántják a dollár alól a talajt." Az eddigi amerikai gazdasági struktúra  mögött pedig nincs kiugró gazdasági teljesítmény. A 80-as évekhez képest az USA gazdasága, mely a világ kereskedelmének 1/3-át tette ki, mára már csak 18% Csak Kína önmagában már 15 %-ot tesz ki és folyamatosan emelkedik.

Lássunk végre tisztán! Az Egyesült Államok gazdasági gépezete nem fenntartható és a problémák odázása csak olaj a tűzre hosszútávon. Az Európai Únió-ról régóta kiderült, hogy nem működik, legfőképpen gazdaságilag, miközben az IMF és a Világbank megszorító intézkedései korlátozzák és ellehetetlenítik a fejlődés és fellendülés lehetőségét. Mindeközben kelet felé tekintve létrejön egy grandiózus orosz-kínai megállapodás, ami nagyban veszélyeztetheti Európa energiaellátását. Ennek folyományaként Európa szankciókkal fenyegetőzik Oroszországgal szemben... Úgy néz ki, felénk nem tanítják az iskolapadban, hogy "erősebb eb él nemi életet".

Létrejön az NDB (The New Development Bank - Új Fejlesztési Bank), ami immáron kétpólusúvá teszi a gazdaságot az IMF és a Világbankkal szemben. Az eddig létrehozott értéktelen, fedezet nélküli 227 trillió(!) dollárnak köszönhetően teljes bankok rendszere csődölhet be és borul az egész gazdaság, hiszen kiderül, hogy a pénz nem létezik és soha nem is létezett. A BRICS országok ma a világ valuta-tartalékának kb. 50%-át birtokolják! Az USA és az EU kb. 8% -ot!!! Az Új Fejlesztési Bank tehát a kulcs-momentum a keleti gazdasági hegemónia új korszakában és a nyugati hanyatlásában. Fortaleza gyakorlatilag a dollár halálos ítéletének garanciáját hozza.

felhasznált forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu

Jim Willie pénzügyi elemző azt állítja, hogy Németország a NATO és az Egyesült Államok által támogatott egypólusú rendszert a BRICS nemzetek szövetségére készül cserélni és, hogy ez volt az oka Angela Merkel és más német vezetők sok port kavart lehallgatásának is, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) által.

A Greg Hunter által készített interjúban Jim Willie, statisztikai elemző elmondta, hogy a német vezetőséget célzó NSA lehallgatás valódi oka az Egyesült Államoknak azon félelme volt, hogy a legnagyobb európai hatalom lehetséges menekülési útvonalakat keres a dollár összeomlásának esetére.
„Azt gondolom, hogy keresik azokat a részleteket, amikkel segíthetnének Oroszországnak a dollár ejtésében. Próbálnak titkos lépéseket keresni, hogy Németországot eltávolítsák a dollártól és a BRICS nemzetekhez csatlakozzanak. Szerintem pontosan ezt teszik."
Az amerikai illetékesek nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy Washington „lator államként” tekint Oroszországra. Christopher R. Hill, az Egyesült Államok korábbi iraki nagykövete, az ukrán válságra reagálva kijelentette, hogy Moszkva elárulta az „új világrendet”, aminek már 25 éve tagja.

Egy másik lépés, ami jelzi, hogy a BRICS országok egy nyugatellenes, többpólusú rendszer felállításán dolgoznak, egy olyan alternatív világháló kiépítése, ami az Egyesült Államok kikerülésével az amerikai nemzetbiztonság által folytatott kiterjedt megfigyelést próbálja megakadályozni.

Willie azt is elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok a Maláj légitársaság lelőtt gépe körüli zűrzavart is Moszkva ellen próbálja fordítani, hogy ezáltal még szigorúbb szankciókat csikarjon ki a nyugati országoktól, mivel ezek eddig nem sok nehézséget jelentettek Moszkva számára, viszont annál több kárt okoztak Európa kereskedelmi érdekei számára.
„A legkomolyabb következmény, hogy az Egyesült Államok végeredményben azt üzeni Európának, hogy a kontinens számára két lehetőség áll fenn. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa álljon mellé az Oroszország elleni szankciókban. Álljon mellé az állandó háborúkban, konfliktusokban, elszigetelődésben, akár az európai gazdaság elpusztítása árán is, felrúgva szerződéseit és veszélybe sodorva energiaellátását. Az Egyesült Államok felszólítja Európát, hogy csatlakozzon a háborúhoz és a szankciókhoz, mert igazából azt akarja, hogy Európa segítsen fenntartani a dollár rezsimet. Európának azonban elege van a dollárból. … Az USA nyomást gyakorol Németországra. Franciaország és Nagy-Britannia miatt nem kell aggódni. Németország miatt azonban igen. Németországban 3000 olyan vállalat működik, amelyeket ezek a lépések komolyan befolyásolnak. Ezek nem fognak csatlakozni a szankciókhoz. Ilyen egyszerű a helyzet.”
felhasznált forrás: idokjelei.hu

A legnagyobb probléma a kialakult helyzettel az, hogy az ilyen gyorsan történő, nagy horderejű gazdasági változásokat a történelem során mindig háború követi. Jelen esetben pedig nagyhatalmak érdekei feszülnek egymásnak. A BRICS-országok megállapodásai a 21. század legjelentősebb gazdasági lépése lehet. Főleg akkor, ha ezzel felültetik a dollárt és megsemmisítő csapást mérnek a nyugati világ elfajzott, hibásan működő, korrupt gazdasági rendszerére.
BRICS 2014 - Avagy a nyugati gazdaság bukása Reviewed by envagyokapeterproba on 1:52 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.