Top Ad unit 728 × 90

randomposts

A NAV másik arca 1.rész

Arra vállalkoztunk, hogy számos NAV-os ügyet a napvilágra hozunk. Tesszük ezt azért, mert sok-sok könyvelő, ügyvéd felhívta figyelmünket, hogy munkájuk során látják: a NAV nem más, mint kisemberek megnyomorítói, ill. a nagyokat futni hagyó szervezet. A NAV dolgozói a társadalom eltartottjai, akiket azért fizetünk, hogy mindenkire egyformán vonatkozzanak a szabályok, nagyra és kicsire egyaránt. Hisszük és valljuk, hogy a sok devizahiteles esetet is kutya kötelessége lenne a NAV-nak nyomozni a bankoknál (a bank is ugyanolyan gazdálkodó szervezet, mint bármelyik az országban), így áttételesen a sok százezer kivándorolt család neki is köszönheti a hazájától való elszakadást. A médiákban kirakat történeteket mutogatnak a NAV-ról, de a háttérben nem Nemzeti, sokkal inkább Anti-Nemzeti a tevékenysége. Rettegésbe tart sok-sok embert, tönkre tesz sok-sok családot a jogszabályok betartása mellett.

Azt mondják rólunk, hogy „nem vagyunk a szürkék hegedősei”. Ezt szeretnénk is megszolgálni Önöknek, Önökért!

A tisztelt olvasók talán nem tudják, hogy NAV-os dolgozók premizálva vannak, így embertelenül kihasználják a zöldfülű ember tudatlanságát, akit berángatnak egy alaptalan, vagy alapos gyanúval. Vannak zárt ajtók mögötti megállapodások és adóelengedések is ahogy hallottuk. Mindenki tud a fél évvel ezelőtt kirobbant Horváth András ügyről, ahol a NAV belső embere a fent említett gondolatokat tárja a nyilvánosság elé. Talán azt is kevesen tudják, hogy a NAV minden számlát megfigyel, a magán számlát is. Azt nem tudjuk,. hogy a magánlevelezéshez is hozzáfér – tudjuk, hogy a rendőrség igen - , de nem csodálkoznánk, ha a NAV ebben is bogarászna.

2011-et írunk. Egy anyuka (és innentől nevezzük csak anyukának), aki két kiskorú gyermekét egyedül neveli éppen hazafelé tart 13 éves autójával – a hátsó ülésen az egyik kislánya és annak barátnője. Leáll egy parkoló teherautó mögé és mielőtt bármit tehetne a teherautó el kezd tolatni és beletolat az autóba, úgy hogy a hűtő is elszáll, nem lehet tovább menni. Mielőtt folytatnánk el kell mondani, hogy se előtte se azóta nem volt az anyukának biztosítási ügye se autóval se mással.

A vezető kiszáll és elnézést kér, kicserélik a „betétlapot” és mindenki mehet a dolgára. A teherautó az XY Biztosítónál van biztosítva,így az anyuka felhívja őket és kéri, hogy rendezzék a kárt. A legnagyobb meglepetésére az XY Biztosítónak egy nyomozója jelenik meg Budapestről és úgy viselkedik, hogy márpedig ez egy csinált baleset volt. Lefényképezi az autót, a kilométerórát, a teherautót és állítja, hogy ez megrendezett baleset. Az XY Biztosító nem fizet.

Az anyuka – az igazságérzetétől hajtva – a bírósághoz fordul, ahol első és másodfokon is elmarasztalják az XY Biztosítót és végül kb. két év múlva fizetnie kell a biztosítónak.

Valószínű, hogy sokan nem veszik fel a kesztyűt a biztosítóval és így az sok-sok nem kifizetett, visszatartott kárral gazdagodik (a szerk.).

Az anyuka úgy gondolja, hogy ezzel vége is a történetnek, a két évi lelki tehernek és rendezve van az ügy.

De nem!

A lelki teher tovább fokozódik…

Pár hónap múlva behívják a NAV-hoz, és közlik, hogy az XY Biztosító feljelentése alapján nyomozni fognak. Az anyuka köpni-nyelni nem tud meglepetésében: - Ilyen aljas céget, mint ez az XY…!

A NAV-os pécsi ügyintéző, Zs. T a hatvanas évei eleje felé járó nő, egész életét a számokban tölti, nem a valós életben. Elmondja az anyukának, hogy látja ám, hogy mennyi van a magánszámláján, a céges számláján és, hogy a földhivatalnál is látja, hogy mije van. Henceg, hogy a volt férjét is alaposan átnézte.

Az anyuka elmondása szerint Zs T megnyilvánulásai egyfajta lelki terrort tükröztek. A NAV-os hölgynek látni kellett, hogy sírógörcsök kerülgeti, könnyezik, de talán ez a legjobb módja, hogy - mint egy bűnözőt – kivallassanak. Erőltetett nyájassággal beszél vele. A szájába ad minden „vallomást”, aláírat minden olyat amit az anyuka nem is akar aláírni. Azt mondja az anyuka: - „ha Zs T a halálos ítéletemet dugta volna oda azt is aláírtam volna”.

Minden egyes ilyen kihallgatás után sírógörcsökben hagyja el a NAV pécsi kihallgató szobáját (erre több tanú is van). Természetesen Zs. T nem tájékoztatta az anyukát, hogy ha nem érti az egészet, akkor hívjon könyvelőt, vagy ügyvédet a saját érdekében, mert tőle azt nem fog kapni.

Zs T több, mint két hétig foglalkozik ezzel az egyetlen üggyel. Ilyenkor már fel kell mutatni valamit, mert hát mit csinált két hétig?

Arra jut, hogy minden rendben, de az útnyilvántartások rosszak, nincs az év végén és elején a kilométeróra állása feltüntetve. Az anyuka ezt nem tudta, ha tudta volna megtette volna. Zs. T bekéri a közlekedésfelügyelettől a náluk nyilvántartott kilométeróra állásokat (ami nagy összevisszaságot mutat, még mínuszt is) és összeveti a lekönyvelttel, majd közli, hogy ön kedves anyuka csalt. Az anyuka újra köpni-nyelni nem tud, - mit tud csinálni - elmegy a közlekedésfelügyeletre és ott hivatalosan leírják, hogy a közölt számok nem hitelesek és ők ezt nem is állították soha. A rögzített számok papír fecnikre tollal írt számok voltak, amik már meg is lettek semmisítve. Az anyuka azt is mondja, hogy az egyetlen tárgyi bizonyíték e tekintetben az XY Biztosító fényképe a kilóméterora állásról, megmagyarázná, hogy neki van igaza…Zs. Tamásné egyszerűen úgy dönt, hogy az biztos az ütközés közben elállítódott és az nem mutat helyes értéket.

Mivel jogilag lehetősége van a NAV-nak becsülni ezért Zs. T nekilát és a hiteltelen adatok alapján megbecsül egy értéket. Adóhátralék és büntetés, késedelmi pótlék gyanánt három évre visszamenőleg 4.8 millió Ft-ot ráver az anyukára.

Közben az anyuka ráébred, hogy csőbe húzták a NAV-nál, nem volt elég körül tekintő. Közben könyvelőjétől megválik, ügyvédet fogad, új könyvelőt ( az új könyvelő nem engedi be egyetlen ügyfelét sem a NAV-hoz, mert pontosan tudja, hogy ez a fenti módon történik) és próbálja megint az igazát kiharcolni. Az anyuka nem él nagy lábon, minden kiadását körültekintően teszi meg. A NAV ezzel a lépésével tönkre fogja tenni a kis családot…

Az anyuka soha nem állt sorba segélyért, napi 16 órát dolgozik még hétvégén is. Nagyon jó tanuló gyerekeket nevel, mindent megtesz a családjáért, de az a NAV-otnem érdekli. Most már az anyuka is kezdi érteni, hogy miért is áll az országunk ott ahol áll. Egyszerűen rossz a rendszer, amit valószínűleg tudatosan hoztak össze ilyenre.

Még ide tartozik egy gondolat amit egy könyvelőtől hallottunk: Amikor az SZJA törvényt megalkották többször visszadobták azért mert túlságosan átlátható volt és túlságosan egyszerű. Sokkal bonyolultabbá kellett tenni, hogy az egyszerű ember ne lássa át, munkája során ne legyen ideje még ezzel is foglakozni.

Akinek van rá ideje nézze meg, hogy a szomszédos Ausztriában, vagy a távoli Ausztráliában milyen az adóztatási rendszer! Dobni fog egy hátast! Nálunk miért is kell ezt ilyen bonyolultra csinálni? Talán az eset választ ad a kérdésre.

Ahogy a mesék végén szokott lenni, „legyen ez mindenkinek tanulság és okulás” a hatalom visszaélésére…

forrás: komlomedia.hu
A NAV másik arca 1.rész Reviewed by envagyokapeterproba on 14:22 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.