Az Usa vezetői nem Krím miatt, hanem hegemóniájuk elvesztése miatt pánikoltak
Az amerikai "vörös vonal" szigorúan az orosz határon húzódik, s Krím annektálása ezt megsértette.
Az ukrán válság annyira komolynak és veszélyesnek bizonyult, hogy egyesek az 1962-es kubai válsághoz hasonlítják.
A "Boston Globe"-ban megjelent cikk szerzője, Thanassis Cambanis röviden így foglalta össze a kialakult helyzetet: "Putyin [ Vlagyimir és elnök] - (Chomsky zárójele; ha Obama Barack és elnök, akkor Putyin Vlagyimir és szintén elnök ...a ford.) Krím annektálásával megsértette azt a rendet, amire Amerika és szövetségesei a hidegháború után támaszkodtak, azaz azt a rendet, miszerint a nagyhatalmak csak abban az esetben indítanak fegyveres támadást, ha azt általános nemzetközi konszenzus támogatja. Ellenkező esetben nem lépik át a versenytárs államok "vörös vonalát". (Obama 134-re emelte azon országok számát, amelyekben az USA fegyveres akciókat hajthat végre. 2012-es adat: 12 országban halt meg amerikai katona fegyveres konfliktus során...Tudomásom szerint az amerikai fegyveres beavatkozást engedélyező és elrendelő szervezetek közt pl. az ENSZ sem szerepel...a ford.)
Tehát korunk legkirívóbb nemzetközi bűntette, az, hogy az USA és az Egyesült Királyság lerohanta Irakot, nem volt a világrend megsértése, mert bár ehhez az általános nemzetközi támogatást nem sikerült megszerezni, de nem sértették meg Oroszország és Kína "vörös vonalát".
Mi pedig Krím bekebelezését és Putyin egyéb, Ukrajnával kapcsolatos ambícióit az USA "vörös vonalának" átlépéseként értékeljük.
Ezért "Obama arra összpontosít, hogy a putyini Oroszországot gazdasági és politikai kapcsolatainak elvágásával elszigetelje a külvilágtól,korlátozza terjeszkedési ambícióit, gyakorlatilag kitaszított országot akar belőle csinálni,"- írja Peter Barker a The New York Timesban.
Röviden: az amerikai vörös vonal pontosan megegyezik az orosz államhatár vonalával. Tehát Oroszország szomszédai területén megjelenő ambíciói megsértik a világ rendjét és válságot provokálnak.
A fentiekben felfedezhető néhány furcsaság. Néhány ország számára időnként megengedhető, hogy vörös vonaluk országhatárukon kívül legyen [mint ahogy jelenleg az USA vörös vonala]. Persze ez Irakra nem vonatkozott (Kuwaitra céloz Chomsky...a ford.). És persze Iránra sem, ezt az országot az USA állandóan fegyveres lépésekkel fenyegeti ["az események minden lehetséges változatát figyelembe vesszük"].
Az ilyen fenyegetések nem csak az ENSZ alapokmányát, de az Általános Közgyűlés Oroszországot elítélő határozatát is sértik, azt, amit az USA aláírt, s amin tán még még meg sem száradt a tinta. Ez a határozat ugyanis úgy kezdődik, hogy az ENSZ alapokmánya tiltja a "fenyegetést és az erő használatát" a nemzetközi politikában.
A kubai rakéta válság világosan megmutatta, hogy hol húzódnak a nagyhatalmak vörös vonalai. A világ a nukleáris háború szélére sodródott, amikor Kennedy elnök elutasította Hruscsov javaslatát a krízis megoldására; egyidejűleg és nyilvánosan kivonják a szovjet rakétákat Kubából, az amerikai rakétákat meg Törökországból. [Akkor már elhatározott dolog volt, hogy az amerikai rakétákat felváltják a sokkal halálosabb fegyvernek számító, tengeralattjáróról indítható Polarisok, ezek annak a hatalmas rendszernek részei lettek, ami Oroszországot a teljes megsemmisítéssel fenyegette.]
A jelenlegi válságban az USA vörös vonala az orosz határon húzódik, s ezzel mindenki tisztában van.
Az USA indokínai háborúja, hasonlóan Irak lerohanásához, semmiféle vörös vonalat nem sértett, úgy, mint az USA összes többi garázdálkodása sem. Feltétlenül meg kell ismételni: ellenfeleinknek ideje meghatározniuk vörös vonalaikat, de azok szigorúan csak a saját határvonalukon húzódhatnak, ugyanis ugyanott húzódik az USA vörös vonala is. És ha ez az ellenfél hirtelen "expanziós ambíciókat táplál közvetlen szomszédaival kapcsolatban", akkor ezzel az amerikai vörös vonalat sérti meg, és világválsággal fenyeget.
Az International Security folyóirat jelenlegi számában Yuen Foong Khong, az Oxfordi Egyetem professzora megmagyarázza, hogy az amerikai stratégiai doktrínában létezik egy "ősrégi [és kétpárti] hagyomány: a kormányzat mindig arra helyezi a hangsúlyt, -az USA kulcsfontosságú érdeke- hogy megakadályozza az Államokkal ellenséges hatalom hegemóniáját a világ bármely régiójában".
Mi több, általános vélemény (nyugati...a ford.) szerint az Államoknak "meg kell erősítenie uralkodó helyzetét", mert "pontosa ez, az USA hegemóniája biztosítja a regionális békét és stabilitást"- ez a terminus pedig azt feltételezi, hogy teljesen alávetik magukat az USA követeléseinek.
Nos, mint bebizonyosodott, a világ egy másik nézőpontot támogat, az Államokat "izgága államnak", a "béke legnagyobb fenyegetésének" tartja. Hogy mit is ért a világ ezen?
Khong a cikkében az ázsiai krízist vizsgálja, amit Kína felemelkedése okoz. Fokozatosan "Ázsia feletti gazdasági uralomra" törekszik, és Oroszországhoz hasonlóan "terjeszkedési törekvései vannak saját régiójában", ezzel megvalósítja az amerikai vörös vonal megsértését.
Obama közelmúltban tett ázsiai látogatása is azt a célt szolgálta, hogy megerősítse ezt az "ősrégi [és kétpárti] tradíciót" a diplomácia nyelvén.
Az, hogy Putyint gyakorlatilag egyhangúan elítéli a hivatalos Nyugat, részben egyik "érzelmi nyilatkozatának" köszönhető. Ebben arra panaszkodott, hogy az USA és szövetségesei "állandóan átvertek minket, döntéseket hoztak rólunk nélkülünk, kész tények elé állítottak. Így volt ez a NATO Kelet felé terjeszkedésével, infrastruktúrájának határainkhoz telepítésével is. Egész idő alatt ugyanazt mondogatták: "Ugyan, titeket ez nem érint". Mondani könnyű, hogy nem érint".
És Putyin panaszkodása teljesen megalapozott. Amikor Gorbacsov pártfőtitkár beleegyezett Németország, mint NATO tagország újraegyesítésébe -történelmi szempontból ez hatalmas visszavonulásnak bizonyult- akkor ez egy quid pro quo (valamit valamiért) volt. Washington megígérte, hogy a NATO egy hüvelyknyit sem fog kelet felé terjeszkedni, s ezen Kelet Németországot értették.
Ezt az ígéretet az első adandó alkalommal megszegték, és amikor Gorbacsov panaszt emelt ez ellen, azt közölték vele, hogy csupán szóbelileg állapodtak meg, s amúgy sincs semmi jelentősége az egésznek.
Clinton elnök folytatta kelet, az orosz határ felé tartó NATO terjeszkedést. Ma már olyan felszólítások hangzanak el, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz. Ukrajna és Oroszország történelmileg szomszédok, ha nem egyek. De mindez persze "nem érinti" az oroszokat, mert a "béke és stabilitás biztosításának" egész világra kiterjedő kötelezettsége azt követeli, hogy az amerikai vörös vonal az orosz határnál húzódjon.
Az, hogy Oroszország bekebelezte Krímet, törvénytelen tett volt, a nemzetközi jog és egy sor egyezmény megsértése. Persze az utóbbi években semmi hasonló nem történt a világban - pedig az, hogy az USA lerohanta Irakot, sokkal nagyobb bűncselekmény volt.
Egyébként mégis csak eszembe jutott egy hasonló dolog: az, hogy az USA fennhatósága alatt van Kuba DK-i részén a Guantanamoi öböl. 1903-ban az USA háborús fenyegetéssel elvette Kubától Quantanamot, s mind a mai napig nem hajlandó visszaadni, bár 1959, a kubai forradalom óta állandóan visszakérik. (Ismereteim szerint az 1903-ban Kubára kényszerített "bérleti szerződés" is lejárt, tehát az USA nemcsak szó-, de írásbeli ígéreteire is tesz...a ford.)
Oroszországnak sokkal nyomósabb érvei vannak. Még ha el is tekintünk a helyi lakosság nagyfokú támogatásától, Krím történelmileg Oroszországhoz tartozik. Krímben van Oroszország egyetlen melegvizű kikötője, ott állomásozik az orosz hadiflotta, ezért nagy stratégiai jelentősége van. Egyébként az USA-nak semmi jogalapja nincs arra, hogy igényt tartson Quantanamora - kivéve az erőszak monopóliumát.
Az egyik ok, ami miatt az USA elzárkózik Quantanamo visszaadása elől az, hogy ez a város egyben nagy kikötő is. Az pedig, hogy amerikai fennhatóság alatt van, nagyon megnehezíti Kuba eme régiójának fejlődését. Az utóbbi bő 50 évben Kuba"visszafogása" az USA külpolitikájának egyik fő célja.
Az USA azt mondogatja, hogy sokkolja az emberi jogoknak Kubában történő sorozatos megsértése. Eközben nyilván "elfeledkezik" arról, hogy a legkirívóbb emberjogi túlkapások pont Quantanamoban történnek, s hogy a Kubának címzett teljesen megalapozott vádakat nem kapják meg Washington azon latinamerikai kliensei, amik ugyanolyan emberjogi politikát folytatnak, s hogy Kuba valódi függetlenségének kivívása óta az USA kemény, nem gyengülő nyomása alatt áll.
De ez semmi estre sem sérti bárkinek is a vörös vonalát és nem lesz ebből válság. Ez teljes joggal besorolható abba a kategóriába, amibe az USA indokínai háborúja, Irak megszállása, a parlamentáris rendszerek megdöntése és helyükre diktatúrák állítása, és országunk erőszakosságának több más visszataszító példája tartozik. S mindezt a béke és stabilitás érdekében tesszük.
A "Boston Globe"-ban megjelent cikk szerzője, Thanassis Cambanis röviden így foglalta össze a kialakult helyzetet: "Putyin [ Vlagyimir és elnök] - (Chomsky zárójele; ha Obama Barack és elnök, akkor Putyin Vlagyimir és szintén elnök ...a ford.) Krím annektálásával megsértette azt a rendet, amire Amerika és szövetségesei a hidegháború után támaszkodtak, azaz azt a rendet, miszerint a nagyhatalmak csak abban az esetben indítanak fegyveres támadást, ha azt általános nemzetközi konszenzus támogatja. Ellenkező esetben nem lépik át a versenytárs államok "vörös vonalát". (Obama 134-re emelte azon országok számát, amelyekben az USA fegyveres akciókat hajthat végre. 2012-es adat: 12 országban halt meg amerikai katona fegyveres konfliktus során...Tudomásom szerint az amerikai fegyveres beavatkozást engedélyező és elrendelő szervezetek közt pl. az ENSZ sem szerepel...a ford.)
Tehát korunk legkirívóbb nemzetközi bűntette, az, hogy az USA és az Egyesült Királyság lerohanta Irakot, nem volt a világrend megsértése, mert bár ehhez az általános nemzetközi támogatást nem sikerült megszerezni, de nem sértették meg Oroszország és Kína "vörös vonalát".
Mi pedig Krím bekebelezését és Putyin egyéb, Ukrajnával kapcsolatos ambícióit az USA "vörös vonalának" átlépéseként értékeljük.
Ezért "Obama arra összpontosít, hogy a putyini Oroszországot gazdasági és politikai kapcsolatainak elvágásával elszigetelje a külvilágtól,korlátozza terjeszkedési ambícióit, gyakorlatilag kitaszított országot akar belőle csinálni,"- írja Peter Barker a The New York Timesban.
Röviden: az amerikai vörös vonal pontosan megegyezik az orosz államhatár vonalával. Tehát Oroszország szomszédai területén megjelenő ambíciói megsértik a világ rendjét és válságot provokálnak.
A fentiekben felfedezhető néhány furcsaság. Néhány ország számára időnként megengedhető, hogy vörös vonaluk országhatárukon kívül legyen [mint ahogy jelenleg az USA vörös vonala]. Persze ez Irakra nem vonatkozott (Kuwaitra céloz Chomsky...a ford.). És persze Iránra sem, ezt az országot az USA állandóan fegyveres lépésekkel fenyegeti ["az események minden lehetséges változatát figyelembe vesszük"].
Az ilyen fenyegetések nem csak az ENSZ alapokmányát, de az Általános Közgyűlés Oroszországot elítélő határozatát is sértik, azt, amit az USA aláírt, s amin tán még még meg sem száradt a tinta. Ez a határozat ugyanis úgy kezdődik, hogy az ENSZ alapokmánya tiltja a "fenyegetést és az erő használatát" a nemzetközi politikában.
A kubai rakéta válság világosan megmutatta, hogy hol húzódnak a nagyhatalmak vörös vonalai. A világ a nukleáris háború szélére sodródott, amikor Kennedy elnök elutasította Hruscsov javaslatát a krízis megoldására; egyidejűleg és nyilvánosan kivonják a szovjet rakétákat Kubából, az amerikai rakétákat meg Törökországból. [Akkor már elhatározott dolog volt, hogy az amerikai rakétákat felváltják a sokkal halálosabb fegyvernek számító, tengeralattjáróról indítható Polarisok, ezek annak a hatalmas rendszernek részei lettek, ami Oroszországot a teljes megsemmisítéssel fenyegette.]
A jelenlegi válságban az USA vörös vonala az orosz határon húzódik, s ezzel mindenki tisztában van.
Az USA indokínai háborúja, hasonlóan Irak lerohanásához, semmiféle vörös vonalat nem sértett, úgy, mint az USA összes többi garázdálkodása sem. Feltétlenül meg kell ismételni: ellenfeleinknek ideje meghatározniuk vörös vonalaikat, de azok szigorúan csak a saját határvonalukon húzódhatnak, ugyanis ugyanott húzódik az USA vörös vonala is. És ha ez az ellenfél hirtelen "expanziós ambíciókat táplál közvetlen szomszédaival kapcsolatban", akkor ezzel az amerikai vörös vonalat sérti meg, és világválsággal fenyeget.
Mi több, általános vélemény (nyugati...a ford.) szerint az Államoknak "meg kell erősítenie uralkodó helyzetét", mert "pontosa ez, az USA hegemóniája biztosítja a regionális békét és stabilitást"- ez a terminus pedig azt feltételezi, hogy teljesen alávetik magukat az USA követeléseinek.
Nos, mint bebizonyosodott, a világ egy másik nézőpontot támogat, az Államokat "izgága államnak", a "béke legnagyobb fenyegetésének" tartja. Hogy mit is ért a világ ezen?
Khong a cikkében az ázsiai krízist vizsgálja, amit Kína felemelkedése okoz. Fokozatosan "Ázsia feletti gazdasági uralomra" törekszik, és Oroszországhoz hasonlóan "terjeszkedési törekvései vannak saját régiójában", ezzel megvalósítja az amerikai vörös vonal megsértését.
Obama közelmúltban tett ázsiai látogatása is azt a célt szolgálta, hogy megerősítse ezt az "ősrégi [és kétpárti] tradíciót" a diplomácia nyelvén.
Az, hogy Putyint gyakorlatilag egyhangúan elítéli a hivatalos Nyugat, részben egyik "érzelmi nyilatkozatának" köszönhető. Ebben arra panaszkodott, hogy az USA és szövetségesei "állandóan átvertek minket, döntéseket hoztak rólunk nélkülünk, kész tények elé állítottak. Így volt ez a NATO Kelet felé terjeszkedésével, infrastruktúrájának határainkhoz telepítésével is. Egész idő alatt ugyanazt mondogatták: "Ugyan, titeket ez nem érint". Mondani könnyű, hogy nem érint".
És Putyin panaszkodása teljesen megalapozott. Amikor Gorbacsov pártfőtitkár beleegyezett Németország, mint NATO tagország újraegyesítésébe -történelmi szempontból ez hatalmas visszavonulásnak bizonyult- akkor ez egy quid pro quo (valamit valamiért) volt. Washington megígérte, hogy a NATO egy hüvelyknyit sem fog kelet felé terjeszkedni, s ezen Kelet Németországot értették.
Ezt az ígéretet az első adandó alkalommal megszegték, és amikor Gorbacsov panaszt emelt ez ellen, azt közölték vele, hogy csupán szóbelileg állapodtak meg, s amúgy sincs semmi jelentősége az egésznek.
Clinton elnök folytatta kelet, az orosz határ felé tartó NATO terjeszkedést. Ma már olyan felszólítások hangzanak el, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz. Ukrajna és Oroszország történelmileg szomszédok, ha nem egyek. De mindez persze "nem érinti" az oroszokat, mert a "béke és stabilitás biztosításának" egész világra kiterjedő kötelezettsége azt követeli, hogy az amerikai vörös vonal az orosz határnál húzódjon.
Az, hogy Oroszország bekebelezte Krímet, törvénytelen tett volt, a nemzetközi jog és egy sor egyezmény megsértése. Persze az utóbbi években semmi hasonló nem történt a világban - pedig az, hogy az USA lerohanta Irakot, sokkal nagyobb bűncselekmény volt.
Egyébként mégis csak eszembe jutott egy hasonló dolog: az, hogy az USA fennhatósága alatt van Kuba DK-i részén a Guantanamoi öböl. 1903-ban az USA háborús fenyegetéssel elvette Kubától Quantanamot, s mind a mai napig nem hajlandó visszaadni, bár 1959, a kubai forradalom óta állandóan visszakérik. (Ismereteim szerint az 1903-ban Kubára kényszerített "bérleti szerződés" is lejárt, tehát az USA nemcsak szó-, de írásbeli ígéreteire is tesz...a ford.)
Oroszországnak sokkal nyomósabb érvei vannak. Még ha el is tekintünk a helyi lakosság nagyfokú támogatásától, Krím történelmileg Oroszországhoz tartozik. Krímben van Oroszország egyetlen melegvizű kikötője, ott állomásozik az orosz hadiflotta, ezért nagy stratégiai jelentősége van. Egyébként az USA-nak semmi jogalapja nincs arra, hogy igényt tartson Quantanamora - kivéve az erőszak monopóliumát.
Az egyik ok, ami miatt az USA elzárkózik Quantanamo visszaadása elől az, hogy ez a város egyben nagy kikötő is. Az pedig, hogy amerikai fennhatóság alatt van, nagyon megnehezíti Kuba eme régiójának fejlődését. Az utóbbi bő 50 évben Kuba"visszafogása" az USA külpolitikájának egyik fő célja.
Az USA azt mondogatja, hogy sokkolja az emberi jogoknak Kubában történő sorozatos megsértése. Eközben nyilván "elfeledkezik" arról, hogy a legkirívóbb emberjogi túlkapások pont Quantanamoban történnek, s hogy a Kubának címzett teljesen megalapozott vádakat nem kapják meg Washington azon latinamerikai kliensei, amik ugyanolyan emberjogi politikát folytatnak, s hogy Kuba valódi függetlenségének kivívása óta az USA kemény, nem gyengülő nyomása alatt áll.
De ez semmi estre sem sérti bárkinek is a vörös vonalát és nem lesz ebből válság. Ez teljes joggal besorolható abba a kategóriába, amibe az USA indokínai háborúja, Irak megszállása, a parlamentáris rendszerek megdöntése és helyükre diktatúrák állítása, és országunk erőszakosságának több más visszataszító példája tartozik. S mindezt a béke és stabilitás érdekében tesszük.
forrás: "AlterNet", USA; Noam Chomsky
köszönet a fordításért Aleksz-nak!
Az Usa vezetői nem Krím miatt, hanem hegemóniájuk elvesztése miatt pánikoltak
Reviewed by envagyokapeterproba
on
11:31
Rating:
Reviewed by envagyokapeterproba
on
11:31
Rating:
