Top Ad unit 728 × 90

randomposts

A CIA által létrehozott afgán heroinkereskedelem

Afganisztán elnökének, Hamid Karzajnak igen jó oka volt arra, hogy igyekezzen leállítani az USA vizsgálatát kormányának korrupciós ügyeivel kapcsolatban. Az afgán arisztokrácia már jó ideje foglalkozik heroin kereskedelemmel. Ennek a kereskedelemnek létrehozója pedig nem más, mint a CIA.


Az alábbiakban részlet következik a szerző "Big Oil & Thier Bankers..." c. könyvéből: 8. fejezet - A Frankenstein projekt, Afganisztán.

1933-ban Mohammed Zaher Shah lépett Afganisztán trónjára. Feudalista módon uralkodott 1973-ig, ekkor unokatestvére, Mohammed Daoud elűzte. Egy maréknyi család, köztük a Karzajok és Kalilzidadok (Zalmaj Kalilzidad - az USA afganisztáni követe) tulajdonában volt csaknem minden szántóföld, ugyanakkor az afgánok túlnyomó többsége a világ legszegényebbjei közé tartozott. Elegük lett ebből.

1978. áprilisában Nor Mohammed Taraki vezetésével kitört a forradalom, Daoud királyt megölték. Taraki miniszterelnök lett. Ambiciózus földreform program megvalósításába kezdett, hogy segítsen a csaknem jobbágysorban tartott szegényeken, akik a tradicionális jog szerint kötelesek voltak a király és annak kegyeltjeinek földjeit művelni. A monarchia uralma alatt a nőknek tilos volt tanulniuk. Taraki iskolákat épített nekik. A szegények számára is lehetővé tette a felsőoktatásba való bejutást, bevezette az ingyenes egészségügyi ellátást.

Amikor a régi rend hívei elkezdték felgyújtani az egyetemeket és lányiskolákat, sok afgán a CIA kezét látta az események mögött. 1979. áprilisában, tehát teljes hét hónappal az oly' nagy vihart kiváltó szovjet bevonulás előtt, az amerikai kormány hivatalnokai találkoztak azokkal az afgán oligarchákkal és korrupt hadurakkal, akik meg akarták dönteni Tariki rendszerét.

A szabotázs-kampány erősödése miatt Kabul megkérte az akkori szovjet vezetőt, Leonyid Brezsnyevet, hogy küldjön katonákat a diverziók megállítására. Brezsnyev a kérést elutasította. A helyzet romlott, Tariki hívei agyonlőtték Spike Dubs-ot, akit a CIA kabuli főrezidensének tartottak. (Dubs hivatásos diplomataként az USA kabuli követségén dolgozott...a ford.) 1979. július 3-án Jimmy Carter amerikai elnök aláírta az első Afganisztánnal foglalkozó nemzetbiztonsági rendeletet, ez engedélyezte a hadurak titkos támogatását. Zbigniew Brezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó jóval később elmondta, hogy hogyan győzködte Carter elnököt: "Az a véleményem, hogy ez kiprovokálja a szovjet segítséget, katonai beavatkozás formájában." Brezinski szerint ez volt a csalétek a szovjetek afganisztáni bevonulásához.

Taraki kinevezte Tabizullah Amin-t a földreform végrehajtásáért felelős miniszterré. Amin kegyetlen, terrorista kampányba kezdett, üldözte politikai ellenfeleit, ennek nyomán a közvélemény a kormány ellen fordult. Jurij Andropov -volt KGB főnök- véleménye szerint Amin, bekerülve a kabuli kormányba provokátorként a CIA-nak dolgozott, diszkreditálni akarta a progresszív reformokat.

Tariki is valami hasonlót érezhetett, mert Moszkvába utazott megbeszélni, hogy mit tanácsolnak neki, hogyan szabadulhat meg Amintól. Amikor hazatért Kabulba, kivégezték. Amin magához ragadta a hatalmat. Néhány hét múlva Herat városban a CIA által támogatott hadurak megölettek pár tucatnyi kormányhivatalnokot. Ezek az események kiváltották Brezsnyev válaszlépését.

Mákszüret Afganisztánban

1979. decemberében a Panashir völgyön át a szovjet harckocsik behatoltak Afganisztánba, s a KGB kommandósai Kabulban elfoglalták a királyi palotát. Tabizullah Aminnal végeztek, Babrak Karmal lett Afganisztán új vezetője. Brezinski örült: tervei a megvalósulás útjára léptek, megkezdődhetett a Kabul-ellenes erők nyílt felfegyverzése. (Többek közt az akkor még szabadságharcosként dicsőített Oszama bin Ladené...a ford.)

Ez az afgán konfliktus kb. 10 évig tartott, s közel 2.000.000 emberéletet követelt. Brezinski később így dicsekedett:

"Ez (Carter titkos utasítása) kitűnő ötlet volt. Ez csalta be az oroszokat az afganisztáni csapdába."

A CIA ügynökei Pakisztán ÉNy-i határán, Pesavahr tartományban rendezkedtek be. Székhelyük a Khyber hágó alján volt, ami egy Afganisztánba nyíló kapu. Pesavahr tartományba tízezrével érkeztek a háború elől menekülők. A CIA a pakisztáni ISI (Inter-Service Itelligence - a helyi titkosszolgálat) aktív segítségével olyan emberek után kutatott a menekülttáborokban, akik elkötelezett iszlám fundamentalisták. Ezek kiképzésük után képesek voltak annak a partizánharcnak vezetésére és kiterjesztésére, aminek célja most már nem csak a kabuli szocialista kormány megdöntése, hanem a Szovjetúnió meghátrálásra való kényszerítése volt.

A CIA a Hezbi-i Isbmi szervezetben megtalálta azt, amire szüksége volt. Tagjai feudális hagyományokon nevelkedett iszlamisták voltak - őket a pakisztáni hadsereg toborozta és képezte ki a CIA felügyelete mellett. Vezetőjük egy fanatikus iszlamista, Gulbuddin Hekmatiar volt; 1970. elején megparancsolta követőinek, hogy savat öntsenek azoknak az afgán nőknek arcába, akik nem hordanak burkát. 1996-ban Hekmatiar harcosai elfoglalták Kabult. Ezzel megbukott Rabbani baloldali kormánya, s a tálibok vették át az ország irányítását. A közelmúltban nyilvánosságra került Wikileaks dokumentumok tanúsága szerint Hekmatiar most az amerikai katonákat támadó tálibokat segíti.

1972-ben a Hezbi-i Isbmi tagjai Afganisztánban legyilkoltak száz valahány baloldali főiskolás diákot, majd Pesavahrba menekültek. Itt Pakisztán katonai vezetése védőszárnyai alá vette őket, így elkerülték a felelősségre vonást. Úgy az afgánok, mint a pakisztániak nem szerették, féltek tőlük, úgy tekintettek rájuk, mint egy terrorista szervezet tagjaira.

Az USA szovjet fegyverekkel látta el Hekmatiar embereit, ezeket Egyiptomból és Kínából szerezték be. Pakisztán katonai diktátora, Zia ul-Hak engedélyezte a CIA-nak, hogy Szovjetúnió elleni kémkedés céljával felderítő állomásokat (elektronikus lehallgató állomásokról van szó...a ford.) telepítsen az országba, valamint szabadon használhassa a pakisztáni hadsereg bázisait - a CIA ezekről felderítőrepüléseket végzett Afganisztán felett. Pakisztán hivatalos támogatása kiváló alapot teremtett arra, hogy Hekmatiar harcosai -Reagen elnök kormányzata ekkortájt kezdte őket mudzsahedineknek nevezni- alapos kiképzést kapjanak, jól felkészüljenek a partizán harcra. (A mudzsahedin szó jelentése kb. az, hogy "harcos, küzdő". Olyan iszlám harcos, aki a külföldi elnyomás, a zsarnokság ellen küzd, a szent háború, a "dzsihád" katonája. Mára ugyanezen emberek elnevezése az USA és a Nyugat szóhasználatában megváltozott: vagy "terrorista", vagy "al-kaidás"...a ford.)

Pakisztán lett az az ország, amelyik Izrael és Egyiptom után a legtöbb amerikai segélyt kapta. A segély egy részét a mudzsahedinek felfegyverzésére fordították, akik kezdetben csak át-átcsaptak Afganisztánba, majd egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá. Itt azonnal megjelentek a mákültetvények. A begyűjtött ópium mennyisége egyik évről a másikra, 1982 és 1983 között duplájára nőtt az afgán-pakisztáni határvidéken, 1984-ben pedig már Pakisztán exportálta a világpiacon megjelenő heroin 70%-át.

Amerikai katonák "stratégiailag fontos" mákültetvényeket védelmeznek

Közben a Pakisztán fővárosában, Iszlamabadban működő CIA kirendeltség is fejlődött - a legnagyobb létszámmal működő külföldi iroda lett. Ez sem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy az Arany Félhold (az afgán-pakisztáni határvidék) heroin termelési mutatói kezdték felülmúlni az Arany Háromszögét (Dél-kelet Ázsia) - a vietnami háború alatt ott volt CIA fő műveleti térsége. (Rajtakapták a CIA-t, hogy halott amerikai katonák koporsóiban csempészi haza, az USA-ba a heroint...a ford.)

Hekmatiar harcosai mákot ültettek, egy másik modzshedin vezér, Szajed Ahmed Gailani a török "Szürke farkasokkal" létrehozta a "Pathan" ópiumkereskedő szindikátust. Gailani Afganisztán egyik gazdag arisztrokratája volt, kapcsolatban állt Zahir Sah volt királlyal is. Kabulban működött egy díler hálózata, a kábítószer csempészetet pedig a szaudiak védőszárny alatt űzte. Hekmatiar maga hat heroin-előállító laboratorium tulajdonosa volt Beludzsisztán tartományban.

Hekmatiar és Gailani Vang Pao, Phoumi Nosavan és Khun Sa -ők voltak az "Arany Háromszög" CIA által támogatott hadurai- nyomdokaiba lépett.

Az 1980-as években Pakisztán a politikai korrupció szinonimája lett. A korrupció gyökere Iszlamabad katonai huntájának Reagan elnök modzsahedinjeinek nyújtott támogatása volt. Egy amerikai kormánytisztviselő korabeli idézete:

"Hekmatiar első számú katonai vezetői, szoros kapcsolatot ápolva a pakisztáni titkosszolgálattal Pakisztán délnyugati részén található laboratóriumokban állítják elő a heroint. Az ISI közreműködik a heroinnal kapcsolatos műveletekben." 

1985. szeptemberében a "Pakistan Herald" közölte, hogy a pakisztáni hadsereg hadtápszolgálatának teherkocsijai a CIA megrendelését teljesítve Karacsi kikötőjéből fegyvert szállítanak Pesavahrba, majd ugyanazon gépkocsik heroinnal megrakodva, a hadsereg védelme alatt visszatérnek Karacsiba. A "Herald" tudósítása szerint ez a folyamat 1981-ben kezdődött, akkor, amikor Hektamiar hívei elkezdték a mákültetést, s azóta folyamatos.

Két magas rangú pakisztáni katonatisztet 220 kg heroin szállítása közben elfogtak, felelősségre vonás nem történt. Az "Arany Félholdban" készült heroin uralta az USA piacának 60%-át. Az USA városainak utcáin jellegzetes pecséttel ellátott hasis téglák jelentek meg: a jel két keresztbe tett AK-47-es gépkarabély volt, körülötte a felirat: "A szovjet füstje". 1982-től 1992-ig -ez volt az az időszak, mialatt a CIA rendkívül aktívan beavatkozott Afganisztán ügyeibe- a heroinfüggők száma 50%-kal növekedett az USA-ban. Az afgán herointitkokat őrző szekrényben még sok csontváz van...

forrás: deanhenderson.wordpress.com


A kiírthatatlan afgán mák



Az afganisztáni mákültetvények nagysága és azok eredményes felszámolásáról szóló bejelentések száma azonos mértékben növekszik.

"Szabadság Rádió", USA; Holnaz Eszfandiari és Alekszandr Gosztyev, 
-újságíró, - Brownfield

A mákgubón ejtett vágásokkal nyerik ki azt az alapanyagot, amiből később heroin készül

Afganisztán kormányzata bejelentette, hogy országukban az elkövetkező öt év folyamán 50%-kal szándékoznak csökkenteni az ópium termelést és az ópiummák vetésterületét, távlatilag pedig 10-12 év múlva teljes egészében felszámolják a teljes illegális kábítószer vertikumot. Amerika az utóbbi 10 évben dollármilliárdokat költött Afganisztánban az ópiummák termesztése elleni háborúra, ettől függetlenül egyre több ópiumot állítanak elő az országban. Ugyanakkor Washington napról napra hallgathatja azokat a megalapozott vádakat, miszerint szemet huny afelett, hogy az afgán kormány legmagasabb körei is tevékeny résztvevői és haszonélvezői a narkókereskedelemnek - s mindezt azért, hogy Hamid Karzaj afgán elnök hatalmon maradhasson. (Karzaj legközelebbi hozzátartozói ellen is számtalan bizonyíték van...a ford.)

A Kabulban megtartott, a kábítószer kereskedelem elleni időszerű stratégia kidolgozása céljából összehívott speciális nemzetközi konferencián az Afgán Belügyminisztérium vezetői is felszólaltak. Bejelentették, hogy néhány,a témába vágó dokumentum előkészületi stádiumban van, ezek végrehajtásával akarják elérni kitűzött céljaikat, elsősorban az újrafogalmazott "Törvény a kábítószerellenes harcról" célkitűzéseit. Nemrég az ENSZ nyilvánosságra hozta az afgán narkókereskedelemről szóló jelentését. Megállapításai közt szerepel, hogy ez az ország adja a világ herointermelésének 74%-át.

Az USA kormányzata is előállt saját adataival. Ezek arról tanúskodnak, hogy az ópium alapú kábítószerek előállítása Afganisztánban sokszorosan felülmúlja a 2002. évit, amikor az országot még a tálibok uralták. Washington a narkóhelyzetet tekintve pesszimistább, mint a new-york-i ENSZ központ: szerinte az afgán alvilág állítja elő a világ feketepiacán megjelenő heroin 90%-át. Az ENSZ kábítószerekkel és bűnözéssel foglalkozó szervezete, valamint az amerikai kormányzat szakértői egyformán látják a helyzet rosszabbodásának okait: egyrészt folyamatosan nő a gazdag országok városainak utcáin a heroin iránti kereslet, másrészt Afganisztánban a korábbi évekhez hasonlóan rendkívül súlyos a gazdasági helyzet, és állandósult a politikai és a katonai krízis.

A heroinszállítás útja Afganisztánból egészen Nyugat-Európáig


2002-től az USA 6-10 milliárd dollárt költött Afganisztánban a drogkereskedelem elleni harcra, valamint az afgán parasztok közt folytatott drogellenes propagandára. A földművesek azonban mind a mai napig nem találtak jövedelmező alternatívát az ópiummák helyett. Említésre méltó eredményeket - az USA kormányzatának Afganisztán helyreállítása kérdésével foglalkozó ellenőrzési főbizottsága által kiadott legutóbbi jelentés szerint- enyhén szólva nem sikerült elérni. Közelítőleges számítások szerint ma 200.000 hektáron termesztenek ópium mákot, míg 2001-ben, amikor Kabulban a tálibok voltak uralmon, csupán 8.000 hektáron. Egyébként az USA Afganisztánba küldött különleges megbízottja, a bűnözés és nemzetközi kábítószer kereskedelem elleni harc hivatala államtitkárának helyettese, William Brownfield biztos abban, hogy most Washingtonnak nem kell felhagyni megkezdett programjait, abbahagyni erőfeszítéseit:

-Míg korábban a Talibán a narkokereskedelem felszámolásáért küzdött, ellentétben akkori törekvéseivel most növeli a mák vetésterületét, valamint a heroin termelését és annak forgalmazását. Ennek eredményeként emberek ezrei, ha nem milliói halnak meg Afganisztánban és szerte a világban. Amikor a narko ellen harcoltak, az országot teljes egészében a Talibán uralta. Jelenleg a Talibán teljes hatalmát, minden nyomásgyakorlási lehetőségét, a megfélemlítésben és terrorban szerzett tapasztalatát, minden fegyverét és harci alakulatát arra használja, hogy keresztbe tegyen a mák kiirtására tett minden kezdeményezésnek. Paradoxonnak látszik, de a narkókérdés helyzete ma sokkal bonyolultabb, mint azokban az években volt, amikor a tálibok voltak uralmon.

Az amerikai pénzáldozatok ellenére Afganisztánban tavaly 40%-kal nőtt a mák vetésterülete... Az ENSZ adatai szerint tavaly 33-34%-kal nőtt a mák vetésterülete. Egyébként alaposabban kell ezt a problémát megvizsgálni. Ugyanebből az adatsorból kiderül, hogy az előállított tiszta heroin menyisége a korábbi szinten maradt, talán csökkent is egy kicsit. Ez azt jelenti, hogy az új ültetvények mezőgazdasági művelésre alkalmatlan körzetekben -gyakorlatilag pusztaságokban- jelentek meg. Itt igen gyenge termést ad a mák, és ebből igen kevés ópiumot lehet nyerni. Teljesen más az, ha termékeny földeken 10.000 hektáron, vagy a terméketlen pusztaságban 15.000 hektáron terem mák. Az ENSZ adatai azt sem veszik figyelembe, hogy hány heroin előállító laboratóriumot fedeztek fel és semmisítettek meg, hány tonna kábítószert találtak meg és koboztak el a titkosszolgálatok, és hogy hány millió dollárt találtak a letartóztatott kábítószer-kereskedőknél, akik megpróbálták tisztára mosni illegális bevételeiket. Összességében tehát ez sokkal összetettebb kérdés, mint első pillantásra tűnik, ha csak szimplán a mákültetvények területének növekedését vizsgáljuk.

Az ENSZ kábítószerekkel és bűnözéssel foglalkozó bizottsága kabuli kirendeltségének volt vezetője idén év elején kijelentette, hogy a narkókereskedelem Afganisztán tényleges szétesését eredményezheti: az ország kis, bűnözők által irányított államokra bomlik, ha a kabuli kormány és a világ közössége nem háromszorozza meg erőfeszítéseit eme fenyegetéssel szemben.

-Egyetértek azzal, hogy a világ bármelyik országa, amelyikben virágzik a kábítószer kereskedők fejlett hálózata, veszélyben van. Veszélyben, mert ezek a bűnöző csoportok dollár milliárdokkal, nagy fegyverarzenállal rendelkeznek, zsarolással és körmönfont módszerekkel meg tudják vesztegetni a törvényes hatalom képviselőit, és be akarnak épülni az állami struktúrákba. Azt meg nem hiszem, hogy Afganisztánt jelenleg a szétesés veszélye fenyegetné. Úgy az ország kormánya, mint az afgán nép és a világ egésze abban érdekelt, hogy a lehető leghamarabb megoldjuk az Afganisztánból származó kábítószerek problémáját.

-Önnek mi a véleménye a szkeptikusok azon kritikus kijelentéseiről, miszerint az USA és a nyugati országok gyakran behunyják szemüket az afgán kábítószer probléma láttán annak érdekében, hogy a Hamid Karzaj irányította jelenlegi kormányt segítsék hatalmon maradni?

-Kijelentem, és csak meg tudom erősíteni azt, hogy az USA vezetése az elmúlt 10 évben Afganisztánban a lehető legenergikusabb, sőt, agresszív politikát folytatott a kábítószer kereskedelem ellen. Nyomozunk a narkókereskedők után, támogatunk és segítünk mindenkit, aki áldozatukká vált. Szüntelenül igyekszünk minden, jövedelemhiány miatt ópiummák termesztésre kényszerült földművesek valamilyen kielégítő alternatívát adni valamilyen más mezőgazdasági termék előállítására. Ezzel kapcsolatos céljainknak és feladatainknak semmi köze sincs ahhoz, hogy jelenleg ki is Afganisztán miniszterelnöke.


-Tudna e bizonyítékokat említeni arra, hogy az USA Afganisztánban folytatott kábítószerellenes politikája konkrét eredményeket hozott?

-Amikor több, mint 8 évvel ezelőtt belefogtunk programjaink végrehajtásába, Afganisztánban csak hat olyan tartomány volt, ahol egyáltalán nem voltak ópiummák ültetvények. Ma az ilyen provinciák száma 16. Ez nagy siker. Tavaly a nyomozók, ügyészek és bíróságok (Szinte valamennyien afgánok..."Tanácsadóik", kiképzőik, azaz igazi parancsolóik az amerikaiak...a ford.) -egységes kábítószerellenes központba egyesítették őket- közös tevékenységének eredményeként kábítószer kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekért több, mint 700 embert vontak felelősségre. A letartóztatottak 90%-a, egyes esetekben 99%-a letöltendő börtönbüntetést kapott. Amikor múlt héten Kabulban jártam, felavattam egy új, 308 fő befogadására tervezett büntetés végrehajtási intézményt. Mindezt azért mondom el, mert be akarom bizonyítani, hogy mennyire eredményesen működnek közös, egyesített operatív csoportjaink. Ezen kívül közösen az afgán foci válogatottal új képzési programot indítottunk több, mint harmincezer fiatal számára azzal a céllal, hogy eltántorítsuk őket a kábítószerektől. A program jelszava: "A focista nem fogyaszt heroint". Ez egy igen egyszerű frázis, pontosan olyan, amit egy 10, 12, 16 éves kamasz könnyen megért, - mondja Brownfield úr, a nemzetközi drogkereskedelem és bűnözés elleni harcot vezető államtitkár helyettese.

(Csodálatos eredmények..."A focista nem fogyaszt heroint"...Brownfield úr szövegére is van egy igen egyszerű rövid frázis, amit mindenki megért: parasztvakítás. Parancsra egyetlen USA vagy NATO katona egyetlen mákszálat ki nem húzott Afganisztánban, holott minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy egyetlen termesztési ciklusban kiirtsák az ópiummákot Afganisztánban; légi permetezéssel, emberi egészségre ártalmatlan szerekkel. Közép- és Dél-Amerikában hogy-hogy képesek így irtani a kokacserjéket? Délkelet-Ázsiában miért voltak képesek irdatlan mennyiségű szert őserdő irtásra használni, ráadásul dioxint tartalmazót, olyat, aminek hatására tízezerszám születtek nyomorékok?...a ford.)

Köszönet Aleksz-nak a fordításért!
A CIA által létrehozott afgán heroinkereskedelem Reviewed by envagyokapeterproba on 8:26 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.