Top Ad unit 728 × 90

randomposts

A Nestlé álma: a víz árának 53 millió százalékkal való emelése

A Nestle igazgatósága megkönnyebbülten sóhajtott, miközben a világ Monsantora koncentrált. A globális tiltakozások és a helyi negatív kampányok nagyon jó figyelemelterelőnek bizonyultak. Miközben tehát mindannyian Monsanto korrupt élelmiszerpolitikájára figyeltünk, a Nestlé lépéseket tett annak érdekében, hogy a természeti világban minden egészséges dolgot leszabadalmaztasson. Kezdve az anyatejjel, folytatva a gyógynövényekkel és a víz privatizálásával. Azt gondoltuk volna eddig, hogy Monsanto az egyik leggonoszabb vállalat a világon? Hmm.

Az univerzálisan igaz, hogy a vállalati démonok tervei közt az szerepel, hogy magára az életre is árcédulát tegyenek ki, hogy minden eddigi alapjognak ára legyen: az élelemhez való hozzáférésnek, a víznek…utóbbi egyébiránt csak azok kiváltsága lesz, akik azt meg tudják fizetni.



A potenciális halálos áldozatok száma égbekiáltó lesz. Egy olyan csapatmunka van kialakulóban, amelyben az elit a pénzt a masszív elnéptelenítésen és “cserébe szolgaságot!’ mottón fogja megkeresni.

Monsanto és a Nestlé szilárdan ugyanabban a csapatban játszanak. A Nestle több mint 1.000.000 USD-t adományozott a Kaliforniában megszülető “GMO-kat tartalmazó ételek felcímkézése mozgalom” elleni harcra és vezérigazgatója azt állította, hogy 15 év alatt senkiben semmilyen kárt nem tett a génmanipulált ételek fogyasztása.

Míg a világ figyelme Monsantora irányult, a Nestlé közben csendben és nyugodtan átvezetékeli a világ vízellátását, így az észbontóan 53908255%-al többe fog kerülni. Ezalatt a világ többi része viszont aszályokkal, kút- és csapadékvíz- szabályozással, és emelkedő árakkal küzd.

A Nestlé weboldal szlogenje így hangzik: “A jó étel és a jó élet ígéretére köteleztük el magunkat minden nap, mindenhol – azért, hogy az életminőséget egy egész életen át javítsuk, jó ételekkel és italokkal.” Valahogy úgy tűnik, a cég irodaközi e-mail rendszere elvesztette a fonalat, hiszen a Nestlé vezetői nem úgy tűnnek, mintha megkapták, vagy olvasták volna ezt az üzenetet.


A globális vízrablás

A Nestle gyakorlatilag átvette a vízellátás irányítását Dél-Afrika, Etiópia és Pakisztán nagy részein, így ezen országok lakói a víz hiányában megbetegszenek és végül meghalnak. Az érintett falvak tiszta víz hozzáférési kérelmei süket fülekre találnak.

A víz egy árucikk, és nem alapvető emberi jog???

A szegények, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek ezeknek a vállalatoknak, a pénz hiánya miatt szomjan fognak halni?

A korábbi elnök-vezérigazgató, most a legnagyobb élelmiszer-gyártó vállalat elnöke a világon: Peter Brabeck-Letmathe véleményét idézem:

“…a föld összes vízkészletét, minden csepp vizet a bolygón privatizálni kell- senki sem kap belőle, ha nem fizet.


A 2005-ben készült videóra utalnék, ami a közelmúltban felszínre került és vírusként terjedt el az interneten. A videó, a Nestlé undorító vezetőjét, Peter Brabeck-Letmathe-ot mutatja be, amint a vízhez való joggal kapcsolatban ilyen felháborító megjegyzéseket tesz.


“A víz természetesen a legfontosabb nyersanyag ma a világon. Az a kérdés, hogy privatizálni kell-e a lakosság normál vízellátását. Két különböző vélemény létezik az ügyben.

Az egyik vélemény, ami szerintem extrém, és a civil szervezetek [NGO-k = nem kormányzati szervezetek] véleményét képviseli, akik bumm, rögtön kijelentik, hogy a víz a köz joga. Ez azt jelenti, hogy minden emberi lénynek joga van a vízhez. Ez egy extrém megoldás.

A másik nézet szerint a víz olyan élelmiszer mint a többi, és mint minden más élelmiszernek, ennek is kell egy piaci értéket adni.

Személy szerint úgy vélem, hogy jobb, ha élelmiszer kategóriába tartozó dolgoknak értéket adunk, így mindannyian tudjuk, hogy annak megvan a maga ára és akkor egyedi intézkedéseket kell a lakosság azon részének hoznia, akiknek nincs hozzáférésük a vízhez…” forrás: youtube.com

Peter Brabeck-Letmathe, Bilderberg csoport résztvevő, egyértelműen klasszikus pszichológiai eset. ”Az antiszociális személyiségzavar egy mentális egészségi állapot, amelyben egy személy hosszú távon manipulálja, kihasználja, vagy sérti mások jogait.”

A Nestlé taktikája a következő filozófiát követi : keressünk egy gazdaságilag gyenge régiót, vásároljuk fel a víz forrását körülvevő földet, olajozzuk be a politikai kerekeket egy olyan javaslat tétele által, amelyet a lakók nem utasíthatnak el. Hogyan is lehetne pénztelen régiókban ellenállni új munkahelyek létesítésének, és a helyi bevételek növelésének? A régiók természeti erőforrásaiból származó nyereség a vállalat központjába, a Genfi-tó mellé, Svájcba megy. Amennyiben ezen pénzügyi ösztönzők nem elegendőek ahhoz, hogy csillapítsák az érintett állampolgárokat, a Nestlé boldogan megküzd bárkivel a bíróságon is. ( forrás )

Csak hogy világos legyen, olyan területeket találnak, amelyek amúgy is a szegénységgel küszködnek. Aztán, hogy helyzetük még rosszabb legyen, megkárosítják vízgyűjtő területeiket és vizes élőhelyeiket azzal, hogy több száz millió liter vizet szipkáznak el onnan évente, kopárrá és szárazzá téve ezzel a mezőket. Ez nem olyan dolog, ami csak a harmadik világ országaiban történik. Íme néhány példa azon amerikai közösségekről, amelyeket a Nestlé már kifosztott:

- Denver, Colorado
- Sacramento, California
- Fryeburg, Maine
- Mecosta, Michigan

A kis kanadai város Hillsburgh, Ontario a Nestlé legújabb célpontja. Engedélyt kaptak arra, hogy 1,1 millió liter vizet szifonozzanak el naponta a hillsburgh-i víztározókból, még szárazság ideje alatt is. Kezdetben maga a tartomány is határt szabott a vállalat azon képességének, hogy ne vonja el ezt a mennyiséget szárazság esetén, de “tárgyalások” után a környezetvédelmi minisztérium beadta a derekát a Nestlé követeléseinek. Azóta a víz szivattyúzása nem korlátozható. Eközben a város lakóit vízkorlátozások sújtják, miközben a fű megbarnul és a kertek kiszáradnak.


A kanadaiak több regionális természetvédelmi csoportja fellebbezett a döntés ellen.

“Ontarionak a helyi közösségek vízhez való jogát kellene előtérbe helyeznie a pénzéhes magánvállalkozások profit-orientált gépezete helyett. A kormánynak meg kell gondolnia azt is, hogy a rendelkezésre álló vízkészleteket az unokáinknak és ükunokáinknak is biztosítanunk kell.”

” A jelenlegi engedély szerint a Nestlé 3,71 USD-t fizet minden egy millió liter víz elszivattyúzásáért a helyi vízgyűjtőből, amelyet azután egyszer használatos műanyag palackokban 2 millió USD-ért értékesít.”


Hadd ismételjem meg a legfontosabb mondatrészt az idézetben.


“…a Nestlé 3,71 USD-t fizet minden egy millió liter víz elszivattyúzásáért a helyi vízgyűjtőből, amelyet azután egyszer használatos műanyag palackokban 2 millió USD-ért értékesít.”

3,71 USD- ből 2.000.000.USD lesz.

Ez pontosan 53908255%-os árrés. Mégegyszer megnéztem ITT, csak a biztonság kedvéért.


A Nestlé szabad kezet kap a vízzel való kalózkodásban

Míg a Nestlé szabad kezet kap arra, hogy bekapcsolódjon a vízellátásba, a közembert új megszorító intézkedések sújtják: kútvíz használatának korlátozása , és az esővíz összegyűjtésének tiltása. Ez így van – a Nestének 1.100.000 liter víz jár havonta -, de nem lehet esőgyűjtő hordó a kertben.

A klasszikus Agenda 21 stratégia, a fenntarthatóság színlelésének gyakorlatával a vezető elit kezébe kerülnek az erőforrások, míg az átlagember egyre többet fizet mindenért.



A Nestlével szembeni ellenállás

A globális bojkott 1977-ben kezdődött Amerikában, válaszul az agresszív babatápszer marketingre, tekintettel lévén a szegénység sújtotta harmadik világ országaira. A bojkott a mai napig aktív. Irányítója a Nemzetközi Nestlé Bojkott Bizottság és az Egyesült Királyságban a Baby Milk Action.

Egy másik ilyen mozgalom a Stop Nestlé Waters is.


Nestle különböző márkanevek alatt értékesít, a választás illúzióját keltve fel vevői körében:


Állateleség

FELIX
CAT CHOW
DOG CHOW
PRO PLAN kutyaeledelek
PRO PLAN macskaeledelek
FRISKIES kutyaeledelek
FRISKIES Jutalomfalatok
FRISKIES macskaeledelek
GOURMET
Purina ONE
DARLING

Ásványvizek

THEODORA
NESTLÉ AQUAREL
NESTLÉ VERA
PERRIER
ACQUA PANNA
S.PELLEGRINO
SANPELLEGRINO gyümölcsitalok
SANBITTER ROSSO

Csecsemőtáplálás

BEBA
NESTLÉ
NESTLÉ LACTOGEN

Édességek

BALATON
BOCI
KIT KAT
AFTER EIGHT
SMARTIES
NESQUIK
SZERENCSI
FRUTTI
BON PARI

Kávé és kakaó

NESCAFÉ CLASSIC
NESCAFÉ Classic Crema
NESCAFÉ BRASERO
NESCAFÉ Gold
NESCAFÉ Green blend
NESCAFÉ 3in1
NESCAFÉ® Dolce Gusto®
NESPRESSO
RICORÉ
FRANCK SLÁGER
SZERENCSI
NESQUIK

Konyhai termékek

Maggi

Reggelizőpelyhek

NESQUIK
CHOCAPIC
CINI MINIS
STRAWBERRY MINIS
COOKIE CRISP
CHEERIOS
LION
NESTLÉ FITNESS
CORN FLAKES
NESTLÉ MÜZLISZELETEK

Vendéglátóipari termékek
Nestlé Professional

Jégkrémek
MÖVENPICK
NESTLÉ jégkrémek

Kozmetikumok
Biotherm
Body Shop
Cosmence
Garnier
Helena Rubinstein
Innéov
La Roche-Posay
Lancome
L’Oreal
Mátrix
Maybelline
Metamorfózis
Teljesség
Redken

Egészségükre!


A Nestlé álma: a víz árának 53 millió százalékkal való emelése Reviewed by envagyokapeterproba on 7:54 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.