Top Ad unit 728 × 90

randomposts

Készülődés a végjátékra, avagy miért is tart itt az USA?

Mint azt már korábbi cikkeinkben is említettük, az október a sürgölődés és a "valamire való felkészülés" hónapja a FEMA táborokban és a Homeland security háza táján.

Hallani lehet, hogy előkerültek a vészhelyzeti forgatókönyvek, élelmiszer és kötszer tartalékokat rendelt be nagy mennyiségben számos a Homeland security-hez tartozó cég. De senki nem tudja, hogy mire ez a nagy készülődés. A jelek arra utalnak, hogy az amerikai kormány valami nagy dologra készül. Nem túl rég számoltunk be arról is, hogy a belbiztonsági miniszter, Janet Napolitano váratlanul lemondott. Íme két ok ami okot adhat a kormányzat aggodalmára:

Megint a költségvetési armageddon veszélye fenyeget, ahogy az elmúlt néhány évben már többedszer. Ha nem születik néhány napon, illetve héten belül megállapodás a demokraták és a republikánusok között, akkor előbb leáll az amerikai kormányzati gépezet, majd fizetésképtelenné válik az Egyesült Államok.

A vita ugyanarról szól, mint eddig. A republikánusok azt akarják, hogy drasztikus megszorítások legyenek az állami kiadásokban, a demokraták viszont ezt nem hajlandók elfogadni, sőt, inkább visszacsinálnák a korábbi takarékossági intézkedések egy részét.
Az első határidő október elseje. A törvényhozásnak addig kellene elfogadni a kormányzat finanszírozását lehetővé tévő jogszabályt, különben az állami szervek többsége leáll. Nem lesz pénz arra, hogy fizessék a dolgozókat, úgyhogy bezárják a munkahelyeket.

Múlt pénteken ugyan a képviselőház republikánus többsége elfogadott egy finanszírozási javaslatot, de a szenátust uraló demokraták (a Fehér Házzal egyetemben) jelezték, hogy azt elfogadhatatlannak tartják. A republikánusok ugyanis a finanszírozás megadásáért cserébe megvonnának minden forrást a Barack Obama által nagy szenvedés árán keresztülvitt egészségügyi reformtól, amelynek főbb elemei szintén épp októberben lépnek életbe.


Ha a demokraták egy ilyen alkut elfogadnának, az olyan lenne, mintha szembeköpnék saját magukat. Minden jel arra utal, hogy nem áll szándékukban ilyet tenni.

A jelenlegi állapotban tehát nincs forgatókönyv arra, hogy miként lehetne elkerülni a kormányzati leállást. De még ha sikerülne is valahogy rendezni ezt a konfliktust, akkor is ott van a következő csata.

Az Egyesült Államok várhatóan október közepén vagy végén eléri az úgynevezett adósságplafont. Ez azt jelenti, hogy nem vehet fel több kölcsönt, ami viszont azzal jár, hogy képtelenné válik a jelenlegi adósságának a törlesztésére is. Ez lényegében egyenlő a csőddel.

Az adósságplafon felemeléséhez szintén szükség van a kongresszus jóváhagyására. A képviselőházi republikánusok ugyanakkor itt is jelezték, hogy csak bizonyos követelések (ezek részben szintén megszorítások) teljesítése esetén hajlandók ezt megtenni. Obama kijelentette, hogy esze ágában sincs még csak tárgyalni sem semmiféle alkuról. Minden adott tehát egy újabb csattanós ütközéshez.

Közben máshol is áll a bál. Egy mind felett: A világ pénzügyeit egy, a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen, rendkívüli hatalommal rendelkező nemzetközi szervezet irányítja. A szervezet, ami tulajdonképpen a központi bankok központi bankja, a Nemzetközi Fizetések Bankja nevet viseli. Központja Svájcban található, de rendelkezik irodákkal Hongkongban és Mexikóvárosban is. Nem tartozik beszámolási kötelezettséggel egyetlen hatóság felé sem, nem fizet adót és minden törvény felett áll. (forrás: beforeitsnews.com, idokjelei.hu)

A német Deutsche Wirtschafts Nachrichten szerint a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), a világ legnagyobb hatalommal rendelkező pénzintézete bejelentette „az összeomlást”. - Ha ez igaz, akkor érthető az USA aggodalma! (forrás: www.facebook.com/enigmatv)


Végül, egy mese arról, hogy miért is tart itt az Egyesült Államok:



Készülődés a végjátékra, avagy miért is tart itt az USA? Reviewed by envagyokapeterproba on 11:57 Rating: 5
Kontrollblog © Minden jog fenntartva!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Üzemeltető: Blogger.