Noam Chomsky: Amerika a világ első számú helyezettje a "legnagyobb nemzetközi bűntettek" elkövetésének listáján

Az USA erőszakos világszemlélete számtalan emberéletet olt ki, és egész nemzedékek életét teszi tönkre.
A The New York Times június 26-i számának első oldalán egy megölt irakit sirató asszony képe látható.
Ez az iraki egyike az Irak és Levante Iszlám Állam (ISIS) hadjárata számtalan áldozatainak egyike. Az ISIS csapásai alatt az iraki hadsereg, amit évek hosszú során át az USA fegyverzett fel és képzett ki, szétolvadt, Irak nagy részét  pár ezer iszlamista kényére-kedvére hagyta. Mindez azonban nem új jelensége az imperializmus történelmének.

Közvetlenül a nyitókép alá az újság jelmondatát nyomtatták: "Mi minden hírt megjelentetünk, amit ki lehet nyomtatni". Ez egy önkritikus mulasztás. Az első oldalra a Nürnbergi Per egyik idézetének kellett volna kerülnie, - azoknak a szavaknak, amiket mindaddig ismételni kell, amíg mélyen be nem vésődnek a köztudatba: az agresszió "a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmény, és csak abban különbözik más háborús bűncselekményektől, hogy minden lehetséges kegyetlenkedés lehetőségét magában hordozza".
A fentieken kívül erkölcsi okulásul a per alábbi szavait is Robert Jackson amerikai főügyész emlékezetébe kellene idézni: "Azok a bizonyítékok, amelyek alapján most elítéljük a per vádlottjait, olyan bizonyítékok, amik alapján a történelem fog megítélni minket holnap. Ezt az átkozott méregpoharat a vádlottaknak kell kiinnuk, ellenkező esetben magunkat mérgezzük meg vele".

A II. Világháború hadbíróságait legkevésbé sem érdekelte az, hogy a japán imperialisták "evilági Paradicsomot" akartak ajándékozni a kínaiaknak, miközben kíméletlenül irtották őket, vagy az sem, hogy 1939-ben Hitler a lengyelek "vad terrorjára" hivatkozva indította el hadseregét Lengyelország ellen. Ez ahhoz hasonló, mintha az említett mérgezett pohárból innánk.

Azoknak, akik a bot másik végén vannak, nincsenek illúzióik. Abdel Bari Atwan, a Pan-Arab weblap szerkesztője megjegyzi, hogy "mindannak kiinduló pontja, ami a jelenlegi káoszhoz (értsd: Irakban) vezetett, az amerikai/ U.K. megszállás, és annak az arab világ által szinte egyöntetű támogatása volt. Az összes többi verzió alaptalan, és csak arra szolgál, hogy a közvélemény figyelmét elterelje erről az igazságról."

A Moyers & Companynak nemrég adott interjújában Raed Jarrar irakszakértő nagy vonalakban felvázolja at, amit nekünk itt, Nyugaton tudnunk kellene. Mint sok más iraki, ő is félig siíta, félig szunnita. Irak lerohanásának kezdetéig vajmi keveset tudott szülei vallási identitásáról. mert "a vallási szekták gyakorlatilag nem voltak a nemzettudat részei.

Jarrarnak meggyőződése, hogy "ez a vallásközi mészárlás, ami szétbomlasztja az országot...nyilvánvalóan az amerikai invázióval és megszállással kezdődött". Az agresszorok megsemmisítették "az iraki nemzeti identitást, vallási és etnikai identitással váltották fel. Minden azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok létrehozta az iraki közélettől távol álló vallási hovatartozáson alapuló Vezetők Tanácsát."

Jelenleg a siíták és a szunniták engesztelhetetlen ellenségei egymásnak. Ez annak az éknek köszönhető, amit Donald Rumsfeld és Dick Cheney (az első ifjabb George Bush adminisztrációjának hadügyminisztere, a másik elnökhelyettes volt) és más, hozzájuk hasonlóak vertek közéjük, olyanok, akiknek halvány elképzelésük sincs arról, hogy mit takar az erőszak és a terror fogalma, és hogy ki is idézte elő azokat a konfliktusokat, amik jelenleg darabjaira szabdalják a térséget.

Más írásművek arról adnak hírt, hogy Afganisztánban újjá születik a Talibán iszlám mozgalom. Anand Gopal újságíró "No Good Men Among the Living: America, the Taliban, and the War through Afghan Eyes" c. jeles könyvében elmagyarázza ennek okát. Szerinte 2001-2002-ben, amikor Amerika ökle Afganisztánra sújtott, az "Al-Kaida" tagjai gyorsan eltűntek onnan, a tálibok meg szétszóródtak; többségük szokásukhoz híven az új győzteshez csatlakozott. ( Ügyes...) kiváló példa rá a Talibán "csatlakozása" a szovjet csapatokhoz...)
Washington akkor rájött, hogy hiába próbálkozik a terroristák felkutatásával és megsemmisítésével. Azok a hatalommal bíró emberek, akik az egyes térségeket uralták, gyorsan megértették, hogy érdemes nem felhívni magukra Washington figyelmét; rátámadhattak ellenségeikre. A folyamat öntörvényűvé vált: már azokat is támadják, akik szívesen együttműködnek az amerikai megszállókkal.

forrás: AlterNet, USA - a fordításért köszönet Aleksz-nak!